Darshan Logo head10

Szántó Zsuzsa

Szántó Zsuzsa

Már régóta érdekel a láthatatlan, a megfoghatatlan és minden, ami a testen túl van. A jógát 22 éves koromban kezdtem el Miskolcon, és már akkor éreztem, hogy több mint testgyakorlás. Kisgyerekkoromtól elég mozgékony életet éltem, a jóga segített igazán befelé figyelni, megismerni a testem, odafigyelni belső világomra. Elkezdtem bújni a könyveket, tanulni, gyakorolni, még otthon is. Aztán az élet úgy hozta, hogy Budapestre költöztem, és pár év gyakorlás után döntöttem úgy, hogy elvégzem a jógaoktatói tanfolyamot.  Kezdetben saját magam részére, hogy még mélyebb ismeretet kapjak arról, amit a jógáról olvasni, hallani lehet. Az első oktatóm nagy hatással volt rám, és így végeztem el Papp József, Kádár Zoltán és Mezősi Anna vezetésével a hatha jógaoktatóit az Ashramban 2010-ben. Továbbképzéseikre azóta is járok.

A jóga számomra egy önismereti út, ami feltölt, erősebbé és hajlékonyabbá tesz, segíti a koncentrációt, a pozitív gondolkodást, valamint nyugodtabbá és kiegyensúlyozottabbá tesz. Ez egy lépcső önmagunk felé.

"Aki meghallja a Lélek zenéjét,jól játszik az élet hangszerén." (Szvámi Sivananda)